Jogi kalandtúra a prémium kategóriájú termékek világában

- avagy az Európai Unió Bíróságának friss döntése a kizárólagos forgalmazási megállapodásokról és az azok érvényesítéséhez szükséges párhuzamos tilalmakról

Az Európai Unió Bírósága nemrégiben mérföldkőnek tekinthető ítéletet hozott egy prémium kategóriás sajtot, általánosságban viszont a kizárólagos forgalmazási megállapodások jogi kikényszeríthetőségét illetően.[1] Az ítélet alapján egy adott termék szállítója által egy adott földrajzi területre vonatkozóan engedett kizárólagos forgalmazási joghoz egy ún. párhuzamos tilalomnak is társulnia kell ahhoz, hogy az valódi védettséget nyújtson. De mit is jelent a kizárólagos forgalmazási megállapodás, mire/kire vonatkozik a párhuzamos tilalom, és egyáltalán: ki árusíthat sajtot a belga piacon?

A kizárólagos forgalmazási megállapodások megengedhetősége

Bár az írott versenyjog már mintegy száz éve, az uniós versenyjog pedig már az EU létrejötte óta tilalmazza a versenytorzító megállapodásokat és üzleti gyakorlatot[2], a jogellenes verseny elleni fellépés szinte a római jogig nyúlik vissza. A tilalom alól azonban mindig is voltak kivételek, különösen, ha a piaci versenyt befolyásló magatartás a fogyasztók érdekét szolgálta, vagy annak engedése a piac működése érdekében szükségesnek mutatkozott[3].

Vannak ugyanis olyan, ún. vertikális megállapodások, amelyek az uniós jogalkotó szerint[4] várhatóan nem torzítják a versenyt, sőt a fogyasztók számára, vagy a piac védelme szempontjából előnyökkel járnak. Ezek olyan megállapodások, amelyeket a termelési vagy értékesítési lánc különböző szintjein működő vállalkozások kötnek egymással, és amelyben a felek piaci részesedése nem haladja meg egyenként a 30%-ot. Az értékhatár alatt a mentesülés elvileg automatikus, de vannak olyan „súlyos korlátozások” („hardcore restrictions”), amelyek kizárják ezt a mentességet. Ilyen például, ha egy forgalmazót a szállító egyszerűen eltilt bizonyos földrajzi területeken vagy vevőkörben történő értékesítéstől. A verseny(jog) szépsége ugyanakkor, hogy vannak „kivétel alóli kivételek” is. Ilyen kivétel a kizárólagos forgalmazás esete, amikor egy adott területet vagy vevőkört egy vagy több kizárólagos forgalmazónak tartanak fenn, a többi forgalmazó aktív értékesítését pedig erre tekintettel ott megtiltják. A kizárólagosság azonban az uniós bíróság friss döntése értelmében csak akkor nyújt a kizárólagos forgalmazónak valódi védelmet, ha arról a kizárólagosságot nem kapott vevők is tudnak és azt elfogadják. Fontos hangsúlyozni, hogy a kizárólagosságot nem kapott vevők (viszonteladók) esetén csak az aktív értékesítés korlátozható, az ún. passzív értékesítés korlátozása (például kéretlen vevői megkeresések, online megrendelések teljesitése) főszabály szerint a szállító részéről továbbra sem megengedett.

Az Európai Unió Bíróságának döntése

Az alapügy három kulcsszereplője: a nálunk kevésbé ismert, de külföldön népszerű Bemster sajtot szállító holland Cono, annak belgiumi kizárólagos forgalmazója, a Beevers Kaas, valamint az Albert Heijn, a legnagyobb holland kereskedelmi üzletlánc. A Cono és a Beevers Kaas között Belgiumra vonatkozóan kizárólagos forgalmazási megállapodás jött létre. A kizárólagos jogosult szerint az Albert Heijn kereskedelmi lánc megsértette ezt a megállapodást, amikor a Conotól közvetlenül beszerzett Bemster sajtokat a belga piacon értékesítette. Az Albert Heijn üzletlánc azzal védekezett, hogy részére az aktív értékesítési tilalmat a gyártó Cono szerződésben nem írta elő, ezért vele szemben a tilalom az uniós versenyjog alapján nem kényszeríthető ki. A Cono és a Beevers Kaas között megkötött kizárólagos forgalmazási megállapodás pedig önmagában semmilyen módon nem korlátozhatja az Albert Heijn üzletlánc kereskedelmi értékesítési tevékenységét.

Az Európai Bíróság megerősítette: kizárólagos forgalmazási szerződés önmagában nem elegendő

A Bíróság elsőként azt mondta ki, hogy egy érvényes kizárólagos forgalmazási konstrukcióhoz elengedhetetlen, hogy a szállító (esetünkben a Cono) ténylegesen megtiltsa más viszonteladók aktív értékesítését a kijelölt területen vagy vevőkörben. A Bíróság szerint ugyanis a kizárólagos forgalmazási jog csak akkor kényszeríthető ki az uniós versenyjog alapján, ha annak párjaként az aktív értékesítési tilalomról a szállítónak a kizárólagos forgalmazási körbe nem vont vevői is tudnak és azt elfogadják.  

Hogyan valósulhat meg a kizárólagos forgalmazó védelme a gyakorlatban?

A védelem megvalósulásához és kikényszeríthetőségéhez tehát elengedhetetlenek azok a szállító és a többi, kizárólagosságot nem élvező forgalmazók közötti megállapodások, amelyek, a kizárólagosságra tekintettel kifejezetten rögzítik az aktív értékesítési tilalmat. A Bíróság értelmezése szerint ez a megállapodás lehet egy írásbeli szerződés, amelynek záradéka egy harmadik félnek adott kizárólagos értékesítési jogra tekintettel rögzíti az aktív értékesítés tilalmát. E szerződés – a záradékon túl – szankciókat is kilátásba helyezhet arra az esetre, ha e szerződő partner a tilalmat megszegné. Nem ritka azonban, hogy írásbeli megállapodás, vagy annak ilyen tartalmú záradéka nem születik – ahogy ez az alapügyben is történt. Ilyenkor az vizsgálandó, hogy a felek megállapodása a kizárólagosság elfogadása, tiszteletben tartása tekintetében legalább kölcsönös ráutaló magatartás formájában létrejött-e. Ehhez a bíróság két feltételt vizsgált és nevezett meg: a szállító felhívását a viszonteladó felé az aktív értékesítéstől való tartózkodására, valamint a viszonteladó ezt elfogadó, nyugtázó nyilatkozatát.  A gyakorlatban ez megvalósulhat e-mailek, levelezés útján, ÁSZF-ben foglaltan, hivatalos felszólításokkal (amelyek akár szankciókat is kilátásba helyezhetnek).  A lényeg, hogy a szállító egyértelműen tájékoztassa a viszonteladót a mást illető kizárólagos forgalmazási jogosultság fennálltáról. Akárcsak a felhívásnak, úgy a beleegyezésnek is egyértelműnek kell lennie. Ennek megnyilvánulása lehet kifejezett, például az ÁSZF elfogadása vagy egyéb dokumentáció útján, illetve hallgatólagos, amennyiben a vevő ténylegesen beszünteti az értékesítést a más viszonteladó kizárólagossága alatt álló területen. Bár a Cono többi vevője közül egyik sem végzett aktív értékesítést a kizárólagos területen, és ez a körülmény a Bíróság szerint releváns lehet, adott esetben önmagában mégsem volt elegendő az Albert Heijn kifejezett beleegyezésének gyakorlati bizonyítására.

Konklúzió – Gyakorlati útmutató:

Gyártók (szállítók) számára:

Az uniós bírósági döntés újdonsága, hogy jogszerű, az uniós joggal összhangban létrejött kizárólagos forgalmazási megállapodás nem jár automatikusan védelmi hatással. Ehhez nem elegendő csupán a kizárólagos forgalmazóval való szerződéskötés, a szállítónak az adott földrajzi terület, vagy adott vevőkör vonatkozásában minden más, potenciálisan érintett forgalmazó felé világos, következetes kötelezést kell előírnia, illetve azt elfogadtatnia. A Beevers Kaas ügy alapján tehát különösen lényeges, hogy a szállító a többi forgalmazójával meg kötött szerződéseiben kifejezetten rögzítse az aktív értékesítés tilalmát a kizárólagossági körben. A bizonyítási teher a szállítót terheli, neki kell hitelt érdemlően igazolnia, hogy a kizárólagossági jogot nem kapott forgalmazók az értékesítési tilalmat– legalább – hallgatólagosan – elfogadták.

Kizárólagos forgalmazók számára:

Az ítélet tanulsága, hogy a kizárólagosság csak akkor biztosít tényleges védelmet a kizárólagos forgalmazó számára, ha a gyártó ezzel párhuzamosan azt is garantálja, hogy a kizárólagossági jogot nem élvező vevők felé a forgalmazási tilalmat előírta és azt az érintett vevők elfogadták.

A kizárólagosságon kívüli forgalmazók számára:

Kulcsfontosságú tudni, hogy a szállító és a kizárólagos forgalmazó között létrejött megállapodás őket nem köti, amennyiben nincs saját megállapodásuk a szállítóval vagy nem kaptak és fogadtak el kifejezett felhívást az aktív értékesítés tilalmára. Az ügy fényében kizárólag akkor kell alkalmazkodniuk a rájuk vonatkozó értékesítési tilalomhoz, ha erre egyértelmű és jogilag érvényes megállapodás, egybehangzó akaratnyilvánítás, ideális esetben írott szerződés kötelezi őket.  

[1] Beevers Kaas kontra Albert Heijn (C‑581/23. sz.) ügy

[2] EUMSZ 101. cikk (1) bekezdés

[3] EUMSZ 101. cikk (3) bekezdés

[4] Bár a korábbi, már nem hatályos 330/2010/EU rendeletet a jelenleg hatályos 2022/720 számú VBER váltotta fel, a két szabályozás rendszere és logikája azonos, így a cikk következtetései mindkét rendelet keretében érvényesek maradnak.