Rihanna Puma cipője, avagy hogyan védjük le termékünk megjelenését és hogyan ne posztoljunk

Egy egyszerű szöveg az Instagramon: "She's Back". Rihanna, a világhírű, többszörös Grammy-díjas énekesnő és a PUMA sportmárka 2023. március 1-én ezzel a felvezetéssel jelentették, be, hogy újabb közös együttműködést indítanak. Az üzenet percek alatt több millió felhasználót ért el, ami valószínűleg azonnal megemelte a Puma cégértékét. Ez talán feledteti Rihanna korábbi posztját, amely a sportszergyártó óriásnak komoly károkat okozhatott.

A PUMA és Rihanna között 2014 decemberében kezdődött együttműködés, mely óriási médiavisszhangot keltett. Rihanna ugyanis nemcsak a cég reklámarcává vált, hanem megkapta a PUMA kreatív igazgatói pozícióját is, sőt róla nevezték el azt a cipőkollekciót, amelyhez a nagy vihart kavart jogvita kapcsolódott. Rihanna ugyanis még szintén 2014. decemberében feltett néhány képet az Instagramra, amelyeken a később az „év cipőjé”-nek tekintett „Fenty Creepert” hordja. Aztán néhány nyilvános eseményen is ebben a cipőben jelent meg New Yorkban és Németországban. A PUMA szerette volna a cipő formatervét levédetni és 2016. július 26-án be is nyújtotta kérelmét az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUIPO). A problémák 2019-ben kezdődtek, amikor az uniós hivatal által regisztrált (lajstromozott) közösségi formatervezési mintaoltalom megszüntetését kezdeményezték a PUMÁ-val szemben, Rihanna 2014 év végi Instagram posztjára hivatkozással. 


Egy gyanútlan média poszt és oda a jogi védelem?

A lajstromozott formatervezési mintaoltalom óriási érték lett volna a PUMA számára, mert annak alapján akár 25 éven át kizárólagosan használhatta volna azt a dizájnt, amelyet a ’Fenty Creeper’ cipőkollekció megtestesít. Így 25 éven át a PUMA engedélye nélkül senki más nem gyárthatott, értékesíthetett vagy importálhatott volna ’Fenty Creeper’-re hasonlító cipőket az Európai Unió területén. De a lajstromozott oltalom nem szerezhető meg, ha a dizájn már több mint egy évvel a bejelentés előtt nyilvánosságra került, mert egy év elteltével már senki nem állíthatja, hogy a levédetni kívánt termék új és egyedi jellegű.

A megsemmisítést kérelmező 2019-ben azzal érvelt, hogy a jogosult, azaz maga a PUMA tette közzé a cipő látványát több, mint egy évvel a lajstromozási kérelem előtt. Rihanna ugyanis nemcsak a PUMA reklámarca volt, de a kreatív igazgatója is. Az uniós hatóság a döntésénál azt is figyelembe vette, hogy Rihanna képei nem sokkal azután kerültek fel az Instagram-ra, hogy a sportszeróriás és a popsztár bejelentette az együttműködést. Rihanna posztjait ezért még a megszokottnál is nagyobb érdeklődés övezte. Így a törlési eljárásban az európai hatóság kimondta, hogy Rihanna 2014. december 16-i Instagram bejegyzése megfelelt a ’nyilvánosságra hozatal’ feltételeinek, mivel a posztot több mint 300.000 felhasználó kedvelte, és onnan több online divathírlevél és magazin is átvette.

Az EUIPO ezért a ’Fenty Creeper’-re vonatkozó lajstromozott mintaoltalmat megsemmisítette.


Rihanna okozta, Rihanna tudja helyrehozni

A döntés a PUMA szempontjából jelentős anyagi hátránnyal jár, hiszen ennek fényében a formatervezési minta oltalma a tervezett 25 év helyett 3 évre csökkent, amely már régen le is telt.

Az uniós jog alapján 3 éves automatikus mintaoltalom ugyan még megillette a PUMA-t, azonban mivel annak kezdő időpontját az első nyilvánosságra hozataltól kezdődően kell számolni, az 2017. december 16-án - vagyis Rihanna említett Instagram posztjától eltelt három év leteltével – az oltalom hatályát vesztette. A védelmi idő lejártával pedig a PUMA még a formatervezési minta másolásával szembeni oltalmat is elvesztette, ami komoly érvágás a cég számára. Talán ennek lehet sikeres ellensúlyozása a sportruházatgyártó óriás és Rihanna új együttműködése, amelynek „gyümölcse” olyan új termékcsalád lehet, amely – Rihanna közkedveltségét és kreativitását ismerve – a PUMÁ-nak ismét komoly versenyelőnyt adhat. Minden bizonnyal jobban odafigyelnek majd a közösségi posztokra is, mert a jogi védettség elvesztése túl nagy ár egy Instagram bejegyzés népszerűségéért. 

Mire kell ügyelni, ha új terméket vezetünk be a piacra?

Azon bevezetésre kerülő termékek esetén, ahol fontos az egyéni megkülönböztető jelleg, üzleti szempontból meghatározó, hogy azok milyen távon maradhatnak egyediek a piacon és kiemelt figyelemmel kell lenni arra, hogy a megfelelő szellemi tulajdonvédelemmel legyenek ellátva.

A cégek számára kulcsfontosságú felismerni, hogy amennyiben a szellemi tulajdonjogok szempontjából a lehető legmagasabb szinten akarják oltalmazni egyedi és újszerű termékeiket, úgy a jogi védelmi eljárást a legelső nyilvános megjelenéstől számított egy éven belül feltétlenül meg kell indítani. A közösségi média uralta XXI. században pedig már egyetlen internetes bejegyzés is elegendő lehet ahhoz, hogy az óra elkezdjen ketyegni.


Szerzők: Dr. Jádi Németh Andrea és Dr. Bencze Máté Imre

Szakterületeink